Magamról

Kéri Viktória Mercédesz ( Önvédelmi kung-fu oktató és masszőr )

Már egészen kicsi korom óta nagyon szeretem a gyerekeket és imádok  gyerekekkel foglalkozni. Mikor megkérdezte anyukám úgy kb. 4 éves koromban, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek a válaszom egyből az volt, hogy óvónő vagy legalábbis olyan helyen szeretnék dolgozni ahol sok-sok gyerkőc van.
Ahogy cseperedtem megfogott egy film kb 7 éves koromban. A címe (Jackie Chan) Részeges karate mester. Ott végem volt és másból sem álltam csak újra és újra néztem a Részeges karate mestert egészen addig, míg már kívülről nem fújtam minden egyes jelenet szövegét. Mondtam anyukámnak még 7 éves koromban, hogy én is szeretnék olyan jól verekedni, mint Jackie Chan. Kaptam is egy lehetőséget elvittek a szüleim taekwondo-ra persze kicsit félénk voltam így elsőre, de kezdtem megszeretni egyre jobban. Viszont az egyik edzésen teljesen elment a kedvem, mert egy kb. 10 éves fiú fellökött és végigszaladt a hátamon és mondtam nekem ennyi elég volt többet nem szeretnék oda járni. Telt múlt az idő közben egyre jobban tetszettek jackie Chan filmjei és a tv előtt gyakoroltam, úgy hogy amiket ő csinált a filmjében mozdulatokat azt lemásoltam amennyire csak tudtam.  Kb 10 éves koromban nagybátyám mondta, hogy jár egy Kun-fu mester-hez aki nagyon jól oktat és nagyon tetszik neki az edzés. Nekem se kellett több, ahogy meghallottam már mondtam is anyáéknak, hogy vigyenek el. Megbeszélték velem, hogy elvisznek, de akkor nem szabad abbahagynom és folyamatosan járnom kell. Mindenbe beleegyeztem csak gondoltam magamban vigyetek már el. El is vittek és nagyon megfogott az a hely. Nagyon tetszett kemény volt, de amilyen kemény annyira barátságos hely is. Beírattak a gyerek csoportban én meg majd kiugrottam a bőrömből boldogságomban. 2 évig voltam a gyerekcsoportban nagyon komolyan vettem és nagyon kemény edzések voltak, de megérte, mert 12 évesen elkezdhettem járni a felnőtt csoportba. Ott persze álmomban se gondoltam volna, hogy ilyen kemény edzések várnak rám, de jó kihívás volt a számomra és én imádtam már gyerekként is a kihívásokat. Sok felnőtt segített az edzésemben (esésgyakorlatok, ütések, rúgások, védések és ezek kombinációi majd fegyveres edzések) . A Mester is hihetetlenül sokat foglalkozott velem. Összebarátkoztam egy idősebb kung-fu testvérrel, akivel nagyon jóba lettünk persze a többiekkel sem voltam rosszban, nagyon jó kis összetartó csapatot alkottunk.  Időközben formálódott az, hogy mi szeretnék lenni, el is mondtam a szüleimnek, hogy én kung-fu oktató leszek és gyerekekkel fogok foglakozni, persze tudtam ehhez nagyon sok gyakorlásra lesz szükségem. Rengeteget gyakoroltam otthon, a  kertünkben, az edzéseken és az Iskolában is ( mindenhol csak gyakoroltam, hogy elérjem a célom és gyerekeket oktathassak). Zavart az is  hogy sokan lenéznek, mert lány vagyok és akkor már gyenge is. Ezért óriási erőbedobással edzettem. Mondanom sem kell meg is lett a gyümölcse úgy 13-14 éves lehettem mikor megkérdezte a Meseterem, hogy szeretnék-e segédkezni a gyerekcsoportban, mert sok gyerkőc van és a szihing (idősebb kung-fu testvér) nem bír egyedül annyi gyerkőccel. Én csak hebegtem habogtam és közben majd kiugrott a szívem a helyéről, persze igyekeztem kinyögni egy érthető igent. Teljesen bepörögtem még otthon sem tudtam lenyugodni csak pörögtem és pörögtem. Első nap a gyerekedzésen, mint segéd. Óriási élmény volt számomra annyira sokat adtak a gyerekek csak úgy töltődtem és ekkor egy életre belém ívódott, hogy gyermek oktató leszek. Közben a szihinggel annyira összebarátkoztunk és egy rugóra járt az agyunk, hogy már egymás tekintetéből tudtuk mire gondol a másik, akár gyerekedzés volt, akár bemutató vagy verseny. Nagyon sokat gyakoroltunk együtt is és nagyon sokat köszönhetek neki, mert rengeteget segített, hogy még jobb legyek.  De utána 15 évesen óriási törésponton estem át. Életem egyik legnagyobb töréspontja volt. Ugyanolyan remek napnak indult az a nap is, mint a többi, majd jött a feketeleves. Mesterem a gyerekedzés előtt 1 órával hívott, hogy a szihing nem jár többé edzésre így rám marad a gyerekcsoport. Teljes pánik fogott el, elgondoltam, hogy lesz, egyedül képtelen vagyok gyerekeket oktatni hisz én csak segéd voltam. Mi lesz így , a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Addig-addig kavarogtak a gondolatok, hogy már csak 10 percem maradt, hogy összeszedjem magam és menjek edzést tartani. Ekkor eszembe jutott, hogy Úristen hogy mondom el a gyerekeknek stb… Végül elkezdődött az edzés igyekeztem összeszedni magam, hogy a gyerekek ne lássák rajtam hogy kissé padlón voltam enyhén fogalmazva. Gondoltam, majd ha kívül nem látszik, hogy összetörtem akkor nem lesz baj, hisz akkor nem látják majd a gyerekek, hogy padlón vagyok. Hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Hisz a gyerekek rendkívül okosak és perszer egyből kiszúrták, hogy valami nincs rendben hiába is takargattam. Persze én mindent tagadtam továbbra is. És aznap megtanultam a gyerekkel kapcsolatban az egyik legfontosabb leckémet. Ha az edző nem kiegyensúlyozott, akkor a gyerekek se lesznek azok, mert mindent átvesznek az edzőjüktől, oktatójuktól, mesterüktől. Jó nagy lecke volt a számomra, alig bírtam el aznap a gyerekekkel. De végül csak belerázódtam a dolgokba persze jó sok lecke árán. Mindent magamtól kellett megtanulnom saját tapasztalataim alapján. De nem bánom, mert így egy életre belém vésődtek.
Egész szépen haladtam a kis csapatommal és sok bemutatón vettünk részt közösen az én felkészítésemmel. Időközben már azon kaptam magam, hogy felnőtteket is oktatok. Rengeteg táboron, versenyen vettem részt. Csak úgy szívtam magamba a tudást közben kipróbáltam az évek folyamán a kick-box-ot, thai-box-ot, capoeira-t, karatét, tai-chi –t és még sok más küzdősportot és harcművészetet. Majd úgy voltam vele nagyon szeretnék gyógyítani is így hát masszázst is tanultam, hogy, ezáltal is segíthessek a tanítványaimnak. Elmentem a Shaolin központba Buda Pestre elméleti és gyakorlati táborba hogy megszerezzem a tanári fokozatomat, ami szintén nagyon kemény próbatétel volt és kissé Kínában éreztem magam, de megérte és egy élmény volt, mert ott is rengeteg dolgot megtanultam. Végül eljött a nap hogy tovább álljak, hisz a mesternél a gyerekeknél volt nekem is segédem, aki szépen foglakozott a gyerekkel s már egyedül is megbirkózott velük így úgy éreztem nyugodtan rábízhatom és persze a gyerekek egyszerűen imádták őt is. De én éreztem rám máshol vár feladat és muszáj mennem, mert hajtott egy belső hang, hogy segítenem kell sok-sok más gyermeken is és ki kell találnom egy kifejezetten gyerekekre szabott önvédelmet, amivel meg tudják magukat védeni ezért hát saját iskolát nyitottam az Impro művészeti és oktatási egyesület keze alatt. Jelenleg is itt oktatok gyerekeket. Tudtam, hogy olyan iskolát kell nyitnom, ahol a gyermek és a szülő is megtalálja azt, amire szüksége van. Az én véleményem és tapasztalataim szerint egy gyerkőcnek elsősorban azt kell megtanulnia, hogy az önvédelem vagy más harcművészet nem a verekedésről és bántásról szól, pont ellenkezőleg ezek elkerülését szolgája. Meg kell tanulniuk ugyanakkor a tiszteletet is. ÉS le kell vezetniük a fölösleges energiájukat, meg kell tanulniuk a csapatmunka lényegét, fejleszteni kell a koordinációs és koncentrációs képességeiket és óriási szükségük van a Meditációra, hogy rálelhessenek a lelki nyugalomra. Azért is vittem bele az oktatásba a meditációt is, mert így a gyermek egyszerre lesz fizikai, lelki és szellemi egyensúlyban, ami elengedhetetlen főleg a mai rohanó világban.

Elnézésüket kérem, hogy ilyen sokat írtam, higgyék el még így is igyekeztem a lehető legrövidebb formában megírni, de én úgy gondolom, hogy nagyon jó, ha egy Mester, Oktató, Edző leír magáról egy kis bemutatkozót, mert így a szülő is és az érdeklődő is kicsit bele tud tekinteni, hogy kihez, hozza el a gyerkőcét és ennek köszönhetően nyújthatok egy kis biztonságérzetet is. 😉